Budapesten van Oscar Isaac és Ethan Hawke, ki is ugrottak a Margitszigetre
Az nem derült ki, lefutották-e a teljes szigetkört.
Az nem derült ki, lefutották-e a teljes szigetkört.
A színész egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a szomszéd szobában hatalmas tapsvihar tört ki.
Chloe Zhao filmje elvitte a fődíjak zömét a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti londoni gáláján. Vanessa Kirby elől is elvitte Frances McDormand a legjobb női főszereplő díját.
1976-ban készült filmjével Szomjas György a magyar pusztán új műfajt teremtett. A film nagy közönségsiker lett, több mint 600 ezren váltottak rá jegyet.
A filmrendező 80 éves volt. Szűk családi körben helyezik végső nyugalomra.
Nemcsak rövidfilmet rendez, novelláskötettel is készül Kovács Ákos.
Olyan, mintha a köztévé kivágta volna az LMBTQ-jeleneteket a sorozat első részéből, de az is elképzelhető, hogy már eleve egy vágott kópiát kaptak kézhez.
A brit színész 54 éves volt. Agytumor következtében hunyt el.
A National Geographic Európa a magasból című sorozatában ezúttal Magyarországot fogja bemutatni. Mutatunk fotókat belőle.
Idén két évfordulót is ünnepel Bridget Jones – feltehetően sok alkohollal és nem kevés számvetéssel. Huszonöt éve jelent meg Helen Fielding elképesztő sikert arató könyve, húsz éve pedig az első Bridget Jones-film. Mitől volt forradalmi a harmincas szingli karaktere a kilencvenes években, és mit kínálhat most, több évtizeddel később Bridget Jones az egyedülállóknak? Az első filmet ma már egészen biztosan nem lehetne megcsinálni, de ha nem készült volna el, sokkal kevesebbet tudnánk a kilencvenes évekről.
Ezüst Medvét nyert az első játékfilmje a Berlinalén, mégis amatőrnek érzi magát a filmiparban. Nagy Dénes szerint beszélnünk kell kényes történelmi témákról, de ő második világháborús drámájával nem ítélkezni akar a magyar katonák felett. Dokumentumfilmek után kezdett hat éves filmforgatásba, egyik korábbi alkotását most a hvg360-on is láthatják.
Guy Ritchie már negyedszer dolgozik együtt Jason Stathammel. Az új közös akciófilmjüknek most jelent meg az előzetese.
Az Oscar-díjas színész arról is beszélt egy interjúban, hogy Hollywoodban még mindig rengetegen rettegnek attól, nehogy kiderüljön a szexuális irányultságuk.
A filmet egyszer adta le a Leningrád TV, és eddig mindenki azt hitte, hogy elveszett, de most felkerült a YouTube-ra.
Amilyen szerencsétlenül alakul a 25. James Bond-film sorsa a folyamatos halasztások miatt a járvány idején, még az is lehet, hogy Daniel Craiget hamarabb látjuk viszont nyomozóként a filmvásznon, mint titkosügynökként.
George R. R. Martin még mindig nem fejezte be a Trónok harca alapját adó regénysorozatot, de úgy tűnik, továbbra is másra fog koncentrálni.
A rendező továbbra is azt állítja, hogy ártatlan.
Patricia Gucci többek között azt sérelmezi, hogy a film cselekménye egy olyan szerző könyvén alapul, aki sosem találkozott személyesen az apjával.